Olyan volt, mint a fű vagy a pia. Regisztrálsz, jól érzed magad, úgy érzed, segített, jól érzed magad utána józanul is. Felmész, jól érzed magad, lejössz, és szarul érzed magad, szégyelled magad, mert úgy érzed, hülyeség. Felmész megszokásból, nem érzel különösebben semmit. Felmész, nem történik semmi, aztán szar józanul. Felmész, és szar, lejössz ott is szar. Törlöd a fiókot, és szar, szégyelled magad, mert úgy érzed, hülyeséget csinálsz. Mit kellene csinálnom? A semmit már próbáltam, 4 év után az is ugyanúgy szar, mint a valami.

Mint a sajgó seb vagy a begyulladt fog. Basztatod, mert addig se érzed, hogy fáj (hö, homeo-apátia). Abbahagyod, fáj. Aztán elvakarod, darabokban szedegeted ki, és mindenhogy fáj, plusz csúnya/használhatatlan is. Gondolom, meg kellett volna előzni. Utólag én is okos vagyok. Pontosan tudom, mit kellett volna, mit nem kellett volna, de most mit csináljak?

Most ezt nem-leírni is fájna, meg leírni is fáj, mert öl a szégyen, mert emó vagyok, buzi vagyok, meg sajnáltatom magam, de mit kéne csinálnom helyette? A semmit már próbáltam, 4 év után az is ugyanúgy fáj. Tudom, nem kellett volna hagynom, hogy elfajuljon, de MOST mit csináljak? Úgy érzem, csak akkor szólnak hozzám, ha kibaszom a hisztit, de akkor már nem érdekel. Tudom, hogy hozzámszólnak egyébként is, de szégyellem magam, mert akkor sem érdekel. Nem érdekel semmi, mit tegyek?

Ha kapálózok, elkap az örvény, tudom. Begörcsöl a bokám és megfulladok. Úgy is fuldoklok, ha nem kapálózok, ha nem pánikolok, csak úgy tovább tart a szenvedés. Mit csináljak? Mindent próbáltam, minden szar.

Még mindig nem tudok elégedett lenni sehogy. Mégis mit kéne tennem MOST? Tudom, nem kellett volna hagynom, hogy így alakuljon. Talán az én hibám? Azt mondják nem. Akkor mit tehetek? Mit remélhetek?

Ezt most megint nem írom, csak úgy fosom, szégyellem is magam. Na és? Szégyellem magam anélkül is. Próbáltam.

És azt se tudom, kinek beszélek, de nem akarom elérni azt a szintet, amikor már bárki megteszi.

Rám csak akkor szólnak, ha már megcsináltam a rosszat, ha már meghoztam a rossz döntést. Fenét, akkor is megmondják, mit csináljak, ha jól csinálom, meg ha nem csinálok semmit, csak nem vagyok hajlandó meghallani, amíg meg nem történt a baj, mert majd én tudom. De mit kéne csinálnom most, ha nem ezt?

Gondolom, kellene ilyen kiborulás, négyszemközt, mondjuk heti egyszer. Nekem is panaszkodnom kéne, mert a kommunikáció nagyrészt ebből áll. Ha már az örömködés nekem nem fekszik, akkor marad a szarozás. Hogy milyen szar ez, meg ugye mekkora faszarc amaz. Ugye te is ugyanazt gyűlölöd, amit én? Csakhogy ez szarszemét szaralakság, így megint szégyenbe torkoll.

Mindegy, nekem nem kell ennyit erőlködnöm, hogy szégyelljem magam, szégyellem én magam anélkül is, ráadásul (sajnálom, de) NEM ÉRDEKEL, hogy mások mit gyűlölnek, mit imádnak, mit festettek tegnap, vagy hogy hasonlítanak-e rám. Szóval ha már leírtam, nyilván posztolni is fogom, mert ha nem, az pazarlás. Ilyenkor mi a teendő?

Van pár ötletem: nőjek fel, ne szégyelljem magam, meg ismerjek meg új faszfejeket, ha már a régiektől elidegenedtem, és soha nem lesz ugyanolyan. Meg még pár ilyesmi, amikre képtelen vagyok tudatosan, de ha mégis sikerül, akkor szégyellem magam utána. Igen, én vagyok az, aki ha rádöbben, hogy az előbb sikerült nem szégyellnie magát 5 percig, akkor elkezdi emiatt szégyellni magát. Mit tegyek, mit?

Igyak, szívjak, fedezzem fel a függőség újabb és újabb dimenzióit, és kezdjem előlről az egészet. Mert bassza meg a világ.

Mindennek a legvégét akarom látni már a legelején, hogy na ebbe is megint mi értelme lenne belekezdeni. Aztán ha meglátom, unalmassá válik. Már a legelején. Nem is érdemes elkezdeni. Látom előre. Ha meg nem látom, akkor nem merem, se egyedül, se máshogy. Nőjek már fel? Hova? Mi lesz a végén? Mit tegyek így?

Hagyjam magam, ne erőlködjek, ne kapálózzak. Próbáltam a semmit, nem jó, unalmas, majd később kimondottan szar. Mit tegyek? Hol rontom el mindig?

Tapasztaljak, tanuljak belőle. Csinálok új dolgokat, és úgy érzem, ennek lófasz értelme se volt, mintha már csináltam volna. Semmi nem jó, semmi nem új.

Mindegy, valószínűleg megszokásból marad a jó öreg semmi, a tovább hülyülés, és a magamat egyre szarabbnak és szarabbnak érzés. A magamat egyre jobban és jobban szégyellés, feltehetően a semmiért, de mit tegyek ellene?

Nem tudom kezelni az emberi kapcsolatokat, de ez mind semmi, mert magamat se tudom kezelni. Magammal se vagyok egészen jóban. Aztán jön egy fent, és ha vége, azon kapom magam, hogy a saját dolgaimon élvezkedtem, saját magamhoz beszéltem, hosszan, a saját arcomat meg a saját rajzaimat nézegettem, a saját írásomat olvasgattam újra és újra, sokszor, mert ha egyáltalán igazán érdekel valami, az is én magam vagyok. Ez szégyent eredményez, rosszabb esetben bűntudatot is. Mit kéne tennem, ha végig nem érdekelt semmi más, utána meg már önmagam se?

És arra jutok, hogy az ilyen akkor dögöljön meg egyedül, valószínűleg a hozzáállásommal van a baj, így lesz jó. De már túl régóta döglődök, és nem tudok megváltozni csak úgy. És az ezután beálló görcsös félelembe még bele se mentem, mert az már emózás, stílustalan öngyűlölet, és természetesen szégyent meg bűntudatot szül pusztán belegondolni is. Ilyenkor mit kellene tennem, ha nem épp ezt?

Régóta folyik ugyanez, de még összegezni sem mertem, magamban sem, azt hiszem, nyilvánvaló, hogy miért.

Valószínűleg ezt is csak azért írom, hogy később százszor elolvassam, és morzsolgassam, mint valami mantrát, hogy aztán meg legyen miért szégyelljem magam. Nem azért, mert feltételezem, hogy más esetleg kíváncsi rá. Nem értem, de nem is érdekel.

Nézegetem néha a tökéletesedés lépcsőfokait, visszafelé, elpazaroltam az (eddigi) életemet arra, hogy megtaláljam a legvégsőt. Aztán látom, hogy valami nem stimmel vele, ezért elkezdtem tanulmányozni egyesével, visszafelé, egyik se stimmel. Így soha nem fogom tudni felvenni a fonalat, kezdjem el elölről sorban? Snassz. Mainstream. Nem. Nem vagyok rá hajlandó. Aztán képes se. Aztán már méltó se. Aztán halálosan belefáradok, és itt vagyok ártatlan csecsemő megint, tiszta lap, és baszki még EZ SE stimmel.

Talán túl fiatalon kezdtem ezeket az ördögi köröket, de mégis mi a telibevert, hétrét hajtott, kóchengeres, büdös mókusrománisten faszát csináljak MOST?

DROGKARTELL
KANDEREL
SAMAEL
AZAZEL
FALAFEL
BESAMELL
BALRAEL
AKVARELL
VERYWELL
CSIRKEMELL
RIZZSEL
MAROSLEL
ANYANYEL
KORÁNKEL
RANYATLEL
FÉLRENYEL
DECIBELL
DÉLBENFEL
KÁVÉKELL
PUSZTATEL
HUFNÁGEL
PARALELL
CÉZÉVEL
INDULÓCSEL
MA BELLE
RINGS A BELL
BAGATEL
FUCKING HELL / BLOODY HELL
KÍNAI KEL
BABYBELL
KIVÉTEL
BEVÉTEL
FELVÉTEL
FELTÉTEL
BATHTOWEL
HANDTOWEL
COWBELL
SZELETEL
RAFAEL
GO TO HELL
SENTINEL
WHITEBLOODCELL
RAPUNZEL
URIGEL
ELEMLÁMPÁVEL
HANSEL und GRETEL
DZSUKHEL
SZIÁMI

2012. télutó 16.

augur [ˈɔːgə]

[ˈɔːgə]

ɔː

:(

2012, a távoli jövő.

Mocskosul szájbabaszott végzetkoncert, sör, sör, Pus (lemaradtam, de jó a nevük), sör, Sea Bastards (kötelező, ex-FUNERAL HAG tagok világfájdalma), sör, Dead Existence (teknikás súlyemelés, párszor összepiszkítottak már, jól), sör, Conan (rohadt északi köcsögök), sör, egymás faszának szopkodásával egybekötött, meghitt plakátaláíratás (toll hiányában Montyval először beletépettem a nevét a lap szélébe, aztán végül Jézus Oli "Stop calling me Jesus" Irongiant kerített egyet), meg koponya-, alvadtvér és fordítottkereszt-rajzoltatás a tagokkal, egy maréknyi barátságos, pofátlanul fiatal és basznivaló internesönel sztyudent lehúzása slukkal, társalkodás, még véletlenül se megnyílás, biliárd, továbbra is a szokásos-hátborzongató pici golyók, kikapás, ám leszarás, jóéjtalmabor, szó nélkül hazamenés, valószínűleg soha többé nem találkozás, három óra alvás, kávé, enyhe, már-már dühítően kwájet vasárnap, nem biztosnak levés, hogy ez mármásnaposság vagy mégrészegség, szennyes közt fűtalálás, feliáltójel, izgatottan estére besodrás, Szojuznak keresztelés, elmaradó délutáni szunnyer, helyette viszki, még kávé, céges buli, dresscode Black & Bling levés, burzumos póló meg kutyalánc mellett döntés, pénztárcaájdí-otthonhagyás, rohanás, fizikai fájdalmat okozó, csordultig teleszaladt mellékherék, remélés, hogy csak kanböjt és nem sérv levés, sambucával nyitás, abba se hagyás, ha már, valami szemét almabor, nyilim nyalom faszom, tánci tánci, csokitorta, sambuca mint víz, sambuca mint olyan, salud (y fuerza al canut), száuccse, égissi-asd, kollektív lealjasodás, patológiás részegség állapota, kerítésszaggatás, az aszfalt és két megtermett rendőr közé ékelődés, őrs kint a halál faszán, Szibériában, éjszakára ottmaradás, magamat rekedtre ordibálás, "csillog a fekete / bogarak teste / nem tudod, mi van / reggel vagy este", reggel, ujjlenyomat-, dns- valamint lábméret-vétel (magasságom hat láb, mélységem putty), szabadulás, bátyámmal való kapcsolatfelvétel, Szibériából visszabuszozás, buszon valóságegyeztetés, kurvaisten-szidás, egyből meló, röpke 3 és fél órás késés, börtönbenlevés-titokbanmaradás, elalvás-hazudás, ám végeredményben is mindenki általi leszarás, még kávé, most végzés, hatkor spanyolóra, faszbeleverés (valószínűleg mégis elmenés), béke, szeretet, rock, és végül, de nem utolsósorban roll.

Ez is minek van?

Büszke vagyok most, és üres.

Először is egy hajnali kockulás során felfedeztem ezt a Myers-Briggs-féle típusindukátort, ami Jung személyiségtípusaira alapul, és az ehhez tartozó, picit más Keirsey-féle szereptípusokat. Pár embert körbe is kérdeztem, én INTJ (lángelme) lettem, ami természetesen imponál, és nyomokban kétségtelenül igaz, de még mindig nem tudom hova tenni.

Na mindegy, lényeg, hogy rájöttem arra, hogy ez a 16 szerep pontosan ráilleszthető bármelyik tarot rendszer udvari lapjaira (4 szín × apród, lovag, királynő, király), kicsit össze-vissza, de kijön! Nem tudom, ezt kitalálták-e már előttem, de inkább utána se nézek, csak felidegelném magam. Úgyhogy ezzel voltam egyrészt megáldva, de könyvet majd máskor írok belőle.

A másik meg hogy fel akartam venni a Cure Disintegrationre írt akusztikus cover verziómat, és annyira nem hagyott nyugodni, hogy a ma délutánt kizárólag rögzítéssel töltöttem. Minden egyes elrontott Disintegration után, nehogy megunjam vagy megutáljam, felvettem egy tök másikat. Összesen hetet (7) sikerült rögzíteni, mind ez az egygitár-ének-tábortűzhangulat, ahol remélhetőleg a d6 sör után senkit nem érdekel, hogy néhol alulintonálok.

• Disintegration (The Cure)
• End (The Cure)
• Most múlik pontosan (Quimby)
• A sun that never sets (Neurosis)
• Falling unknown (Neurosis)
• Paranoid (Black Sabbath)
• Szomorú (saját, 3 éve kitaláltam, hogy írok egy dalt arról, hogy mi a legszomorúbb dolog a világon, és egy nnnagyon szomorú hangulatból fokozatosan kibontakozik egy nnnagyon dühös. természetesen absztakt fogalmak esetében nem létezik olyan, hogy abszolút leg-, de a zene meg a koncepció megmaradt a Hinterkopfban)

Jó, nem tökéletesek, de szerintem teljesen tűrhetők. Vedd észre, hogy az INTJ tökéletes ellentéte (árnyéktípusa) az ESFP, vagyis előadó : ) másrészt meg olyan szar a gépem, hogy nem bírja memóriával a rögzítést, és random beakad, kitörölve egy-egy tizedmásodpercet itt-ott, és ez már végképp nem az én hibám.

Szívesen megmutatnám valakinek, de Szekiék háza táján épp dráma van, feltölteni meg kurvaisten, hogy nem fogom ilyen minőségben.

Úgyhogy most ezeket figyelgetem, mennyire vészesek, aztán csavarok egyet a legutolsó pici gubából, és megnézem az Enablerst, itt lesz koncertjük a Hope-ban. (Szégyelljétek magatokat, ha nem ismeritek, a Neurot Records fedezte fel őket, lájtos, aláfestő rock, amire verset szaval a tag, ettől kicsit doorsos.)

Teljesen üresnek érzem magam, de úgy, mint a sorban eltett golyók hűlt helye, vagy mint a duplával lenullázott 501, tökéletes befejezés. Az isten egész héten kozmikus gombákat növeszt a hátára a sarokban, aztán vasárnap mindent lenyom egyszerre, hátradől a fotelben egy dzsointtal, aztán hétfőn elkésik a melóból.

2011. őszhó 16.

Meghalt Steve Jobs, oda az iGazság. Törvényszerű volt hát, hogy be kell basznunk, mint ilyenkor mindig. Vettünk hát egy üveg fekete sambucát meg pár doboz erősebb cidert, otthon alapoztunk kicsit, aztán elindultunk a Concorde 2-be a Freebase-es gólyaavató bulira. Soha nem értünk oda.

Még úton voltunk, képszakadás-földindulás, a kórházban tértem magamhoz, azt mondták, átestem egy korláton magam alá gyűrve a bal karomat (egészen biztos most már, hogy átok). A bátyám nagyobbat szívott: egy maréknyi huligán cipóra verte az arcát a sötétben. Kint volt mentő, rendőr, tűzoltó, de nem jutottak semmire. A sürgősségiről természetesen hazaküldtek fájdalomcsillapítóval, mert se nem törés, se nem ficam, valószínűleg meghúzódott, vagy csak játszom az agyam, hogy pokolian fáj. A bátyámtól meg se kérdezték, hogy hogy szolgál a kedves egészsége. Hazafelé vettünk csirkét meg krumplit, kártyával akartam fizetni, de még most sem tudom a pin kódomat, végleg elfelejtettem.

Most egy darabig nem fogok tudni dolgozni meg gitározni, ráadásul beígértek egy kis füvet, amiből végül nem lett semmi. Ha csak szimplán nincs, teljesen oké, majd elbaszom másra a pénzt, de így kábé felér egy tökönrugással.

Ennyi a mizu, meg az új séróm.

2011. őszhó 9.

A kutyafáját, épp most tudtam meg, hogy van tudományos neve meg kórképe is az "egyszerre pici és hatalmas"-flessnek. Valami gyökér fórumon lőtte be valaki, egyből minden troll magára ismert.

Emlékszem, erről a (régi) blogba is ömlengtem (és elneveztem headtripnek), amikor még poén volt teljesen őszintén kikiáltani minden farkasszart.

2011. őszhó 1.

Goya: Boszorkányszombat (El Gran Cabrón (A Nagy Kecskebak)), olaj, vászon, 140 x 438 cm

Ez a négy méteres freskó Goya fekete korszakából most - azon túl, hogy szokásos szívmelengető korareggeli sátános téma - azért poén, mert a cabrón szó (el cabro "bakkecske", -ón "nagy") mára elég durva sértés lett, főként Mexikóban használják orrba szájba, sőt, ott már egyfajta baráti kötelék is (de ha nem a haverod cabrónoz le, akkor készülj fel a legrosszabbra). Valószínűleg a sátánt jelképező kecskéből ered.

Spanyol etimológiával egybekötött Nyomasztó barokk szépművészet rovatunkat látták.

2011. őszelő 30.

content of head

you can't remove this item

2011. őszelő 25.

Gyerünk le kamaszba egy picit. Arcomba ugrott egy ilyen, hogy állítsd sefülre a lejátszódat, és másold be a számcímeket sorba, ahogy jönnek, utánuk téve, hogy "in my pants". Nekem egyébként szinte soha nem jelentettek mérvadó poénforrást az ilyenek, meg elsőre mindig szar jön ki, továbbnyomkodni pedig ugye nem ér. De néhanapján nem árt lecsekkolni, hátha, aztán a végén még valóban megismerem önmagam és/vagy kacagok egy jót. *sad corpsepaint*

• sedition not sedation in my pants (definitely, nigga)
• nuestra alegre juventud en mis pantalones
• the war of 2010 in my pants
• the ballad of curtis love in my pants
• destroy what destroys you in my pants
• gimme danger in my pants
• track_05 in my pants (eddigi legjobb)
• vomiting evil in my pants
• it's kind of magic in my pants (kuss, ez Igor apánk!)

Ezután betelt a fecni, pedig direkt vártam a Vèrhzlévaryavge-t vagy valami hasonlót, de lapozni újfent nem ér.

Tegelni is kéne, de az rossz fényt vetne rám, ha kiderülne, hogy vannak valódi ismerőseim.

Jól van, fel lehet jönni, ennyi volt a mai lol.

2011. őszelő 23.

Moevot-s felvarrót a háztartások 99,8 %-ába!

2011. őszelő 17.

Épp Immortal diszkogot fódozgatok, és az imént olvastam, hogy az egyik alapító tag közbenjárásával ismerkedett meg Euronymous és Vikernes. Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy én is ugyanúgy szenny bulvárra csorgatom a nyálam, mint a többi ember, csak engem alapvetően az anticelebekről szóló, ráadásul jó régen lecsengett disznóságok érdekelnek.

Ezt a De Mysteriis Dom Sathanas körüli hatalmas sztorit is mindig elmesélem valami idiótának nagy lelkesen, amikor bebaszok.

2011. őszelő 14.

Regöltem Deviantartra, és fölpakoltam a meglévő cuccaimat. Nézzétek meg! Figyelembe véve, hogy kábé év-másfélévente elhagyok mindenemet, elég jól állok.

Amúgy másfél óra sem telt el, tizenéves lányok tucatjai favorizálták a Cicagombócot. Még ilyet!

2011. őszelő 13.

Írok már egy kimerítő összefoglalót egy drogos élményemről, hátha valakit érdekel. Előre is elnézést kérek az esetleges leckéztető E/2-ért.

Az anyag neve 2C-E, egy 100%-osan szintetikus vegyület, egyfajta "pszichedelikus upper", a kilencvenes években állította elő ez a faszi itt. Van egyfajta feje, mi?

Ránézésre egy csipet fehér por, orrban felszívva jóval hamarabb hat, viszont ég tőle az ember orra, tehát inkább lenyelik. Én fél rizlákba csomagolva kaptam a porcióimat, de a nagymenők kapszulázzák. Mivel milligrammokról van szó, és még a többi fajta fehér pornál is sokkalta kevesebb (meg kisebb intervallumban mozog) a rendesen beérezhető adag, ezért vigyázni kell az osztásnál. Megszalad a késhegy, és már meg is van a baj. Én négyet vettem (20 fontért, ennyiért a hülyének is megéri, nem igaz? drágább a fű, amit közben elszívsz), állítólag ha mindet beveszem, meg is áll a szívem. A szintén teljesen szintetikus LSD-hez hasonlóan egyáltalán nem okoz fizikai függőséget, cserébe ha elbaszod, olyan 10 órás, kiúttalan kínflessben lesz részed, hogy a Pokol hozzá képest babazsúr.

Lenyelve téplusz háromnegyed óra-egy óra körül kezdődik a buli, teli gyomorral akár másfél-két órára is nyúlhat a felszállás. Először a fizikai része érzékelhető, a szíved hevesebben ver, kapkodod a levegőt, izzadsz, mint kurva a templomban, és nem fogsz tudni se enni, se aludni. (Amikor ezek már mind jelen voltak, én tapasztaltam egy konstans, morgó-bugyborékoló érzést a mellkasomban, ami most így belegondolva nem feltétlenül egészséges, de elneveztem dorombolásnak, és egy-egy fos gondolat ha eszembe jutott, még segített is megnyugodni.) Az elején a gyomrod és a beleid kegyetlenül görcsölhetnek (nem, a metszőfogaid nem nőnek meg), de egy mezei spangli ezt egycsapásra elmulasztja. Más okból is érdemes betárazni fűből/haskából: mivel a THC kábé pont ellentétes hatást fejt ki a testre és az elmére (ét- illetve sokféle másmilyen vágy, nyugodtság, koncentráció, lásd "lehozós dzsó"), ízlés szerint úgy óra-másfél óránként egy cigivel tök jól el lehet vitorlázni az elkövetkezendő 6-10 órás flessen. A fű egyébként el is nyújtja a tripet még pár órával, ráadásul segít elaludni, ha lejöttél, mindenképpen a barátod ilyenkor. A THC mellé még 2, de inkább 4 littyó alkoholmentes szmötyi kell, és minden teljesen oké lesz. (Az alkohol mint minden más pszichedelikus matyériával, így ezzel is csak összevész!)

T+2 óra felé már mindenképpen megkezdődnek a vizuálok. Ekkor - ha minden jól megy - már ki sem bírod állni semmilyen képernyő látványát (tv, gép), de egyébként se nézzed, mert fel sem enged rendesen a flessre akkor. Érdemesebb inkább a plafont, szőnyeget, függönyt bámulni, vagy bármit, ahol egyszerű és ismétlődő minta van: táncolni fog. Később a színérzet teljesen megbolondul, és minden random másmilyen színű lesz. Amikor valami apró stresszhelyzet ért, vagy valahogy kiestem a trippelésből, akkor azt vettem észre, hogy fekete-fehéren látok, és nem tudnám az istenért se megállapítani, ez vagy az milyen színű. Az égbolt viszont mindig szép színes maradt.

Még később a mozdulatok is láthatóak maradnak egy darabig, mint egy hosszú expozíciós idejű fényképen. (Ennek van neve is, csak elfelejtettem.) ("Erre néztem, oszt fíjjazannyát, még mindig azt láttam!") A mozgó dolgok kígyózva haladnak el előtted, ha elbambulsz, és nem fókuszálsz sehova. Például egy madár röpte elképesztően szenzációs tud lenni, ha olyan. Vagy ami nagyon bennem maradt, mert viszonylag sokat láttam, amikor slukkoláskor elveszem a cigit a pofámból, és a parázs színes csíkot húz lefelé. (Az LSD-től és a gombától eltérően, parás helyzetben nem veszíted el a tájékozódási képességedet, mert ha elkezdesz vadul fókuszálni, akkor minden halu eltűnik, és csak akkor jön vissza, ha különösebben nem nézel sehova.)

Természetesen csukott szemmel is lesznek víziók, színesek, intenzívek és összetettek. Mondanom sem kell, ezt is jól fel tudja tuningolni egy kis fű.

Mindeközben előjönnek az audiális hallucinációk is. Egyrészt mindent, amit fizikailag a füleiddel hallasz, ahhoz visszhangok járulnak. Nagyon intenzív zaj elég kellemetlen tud lenni, tehát nem ajánlott például laza sétát tenni a főút mentén, vagy mondjuk feldobni egy brutális halálmetál lemezt fülessel. Saját tapasztalat, hogy semmilyen más metál se volt jó, Neurosis se : (, mert intenzív trippeléskor követhetetlen zajfolyammá változott, és kénytelen voltam szkippelni. Érdekes módon ugyanez volt a probléma a kimondottan pszichedelikus zenékkel, mivel azokban gyárilag van visszhang. Pszichedéliát csak józanul, különben nem poén, mert pont úgy fog kinézni/hallatszódni, mint kibaszott mindent más. Szintén saját tapasztalat, hogy ha rádjön a sokk, a visszhang meg a zúgás nem múlik el. Ami visszhangzik, az valóság, ami nem visszhangzik, az hallucináció.

Szinesztéziáról is szól a fáma, ami esetünkben a vizuális és az audiális haluk kölcsönhatása. Hasonlót hallucinálsz több érzékszerveddel. Pontosan én se tudtam kifundálni, hogy ez mi, de nekem volt olyan többször, hogy a hallott zenére táncolt a virágoskert.

Ha jó a fless végig, akkor repül az idő egyébként, egyszer csak azt veszed észre, hogy már besötétedett, aztán egy szempillantás múlva meg már jön föl a nap megint. Pont fordítva, mint fűnél szokott lenni.

A lejövetelt onnan lehet majd észrevenni, hogy fizikailag jobban leszel, a nyitott szemes haluk visszabújnak, tehát érdemes ledögleni, és lesni a továbbra is intenzív, és egyre hosszabbra nyúló csukott szemeseket, aztán egyszer csak belealszol egybe. Ugyan mindenhova 6-10 órát írnak, mégis durván 24 órával kell számolni az utána következő regeneráló alvással együtt, amiből az ágyúszó se fog felébreszteni, vagy ha igen, akkor nagyon szar lesz, mert fáradt leszel. Viszont utána teljesen kitisztulsz, legalább is magamon semmiféle másnaposságot nem tapasztaltam, maximum a fű miatti enyhe punnyadtságot.

Én háromszor utaztam; kétszer egy adag plusz fűvel, egyszer dupla adag plusz hasissal.

Az első alkalom mindenkinek a legcsodálatosabb, persze csak ha normálisan üt be. Bátran mondhatom, hogy tökéletes volt, már elsőre ezt mondtam, de ezt tartom a többi után is. Bátyám gájdolt, még a drótéknál (Örkény István: Dróték) bevettem a huncutságot, maradtunk egy fertályórát, aztán hazaballagtunk hozzánk. Nem tudtam, mire számítsak, ezért hanyatt feküdtem, és megkértem, hogy legyen jó gájd, és töltse be az építész (Munkácsy Mihály: Tépéscsinálók) és a DJ szerepét is. Amikor mindenfélét elkezdtem haluzni, és rendesen kicsodálkoztam magam odabent, (ráadásul bátyám egy kis fűtől fejre áll, márpedig úgy szívta akkor, mint egy béka, és már lőtte a faszságait) elkezdett kicsinek tűnni a szoba, tehát elmentünk kerülni egyet a tengerparton. Első alkalommal nagyon intenzívek voltak a vizuálok, még a kavicsok is színesek voltak és mozogtak, a másik két alkalommal például már semmi ilyesmi. Egészen újszerű volt az élmény, úgyhogy jó ráérősen kiflesseltem magam, közben ennek az idiótának már nagyon a fejébe szállt a füst, rendesen hülye lett, és már inkább a terhemre volt, mint a hasznomra, úgyhogy hazaküldtem a gecibe. Kár volt, mert csak az ideg beszélt belőlem, kezdtem ugyanis nagyon bepörögni, füvet persze nem vittünk, mert attól féltünk, hogy rosszabbul leszek tőle, úgyhogy fel kellett szépen gyalogoljak egyedül a dombra. A koordinációs képességemet nem rontotta az anyag túlzottan, a zajt leszámítva csak az okozott késést, amikor többször azon kaptam magam, hogy túlmentem. Egyszer megindultam, nem bírtam megállni, meg a végén már kínomban a járdát bámultam csak, aztán csak néztem, hogy most meg hol a faszomban vagyok. A vizuálok egyébként továbbra is nagyon babák lettek volna, de nem engedhettem meg magamnak, hogy fű hiányában leálljak bámészkodni. Aztán hazaértem (valószínűleg harmadannyi idő alatt, mint rendesen), ahol vártak a lehozó dzsók meg a töménytelen sok zene, és innentől a fenti általános leírás után szóra sem érdemes, minden simán ment.

A második alkalommal nem ütött be annyira, igaz, egy hét eltelt, de az ember toleranciája úgy megnő, hogy lényegében közel sem fog soha olyat flesselni, mint először. Nem baj, volt helyette agyfasz. Már délután négykor négyzetre emeltem magam, aztán még meginvitáltak a dróték magukhoz, persze semmi konkrét program nélkül, ők azok az emberek, akik napi egy pakli füvet elnyomnak fejenként (lánc, lánc, eszterlánc), és közben kurvára nem csinálnak semmit. Fizikailag már beéreztem a dolgot, közben megfordultak különféle furcsa vadidegenek, akik átjáróháznak használják a fickó lakását, és ettől jól rámjött a "kikiki kikezek az emberek?"-fless, így hát illedelmesen engedélyt kértem hazaszökni. Simán T+3 óra felé járhatott az idő, hétköznap délután, főtér, és ez alkalommal főleg negatív élményeim voltak. Hazafelé vadul cikáztak hallucinációk, szemet és fület sértően, színek nem voltak, inkább csak vibrált minden úgy, a hétköznapi valójában. Mellé jöttek a jobbnál jobb, üldözési mániás ötletek, hogy bárki kifoghat bármelyik pillanatban, meg hogy soha nem érek haza, mert a távolság köztem és a ház között egyre hosszabbra nyúlik, hiába megyek pontosan hazafelé. Meg hasonlók. Hazértem kabátig átizzadva, és kábé húzóra elnyomtam az összes létező füvemet, aztán flesseltem valami szar zenére. Valahányszor kínomban elszökök valahonnan, mindig azt gondolom, hogy ha hazaérek, el tudok majd aludni. Ez általában be is jön, illetve akkor már tök mindegy is, mert otthon vagyok, de most az egyik trippecskéből arra ocsúdtam, hogy kurva nagy kuss van, füvem sincs, és még legalább 5-6 óráig nem fogok tudni egyáltalán aludni. Összement a szoba, és visszajött a para, úgyhogy úgy döntöttem, elmegyek lejárni a lábam. Hove és Marina között oda-vissza ingáztam a tengerpart mentén, nem tudom, hányszor tettem meg ezt az utat, de fordultam egy párszor. Az ég tintafekete volt, semmi poén nem volt már benne, a színek végleg elbújtak, úgyhogy jobb híján a hangok és a gondolatok kezdtek az agyamra menni. Hogy ne kelljen gondolkoznom, egyfajta automatikus paranoid-skizofrén társalgásba kezdtem magammal, amiről ha le akartam állni, akkor ugye magamra kellett szólni, ebből meg csak vita lett aztán. Később hangokat is hallottam, amik nem visszhangzottak, mégis nagyon valósnak tűntek, ekkor meg-megbámultam a járókelőket, hátha nekem ugatnak. Az egyetlen valamirevaló poén a "dorombolás" volt, de csurom izzadtan, tíz fokban már aztán az se. Amikor már az összes tököm kivolt, és teljesen leszálltam a földre, random felfordultam egy utcába a város felé, ami éppen úgy alakult, hogy egyenesen hazáig vezetett. Jól nekiduráltam magam hullafáradtan, hogy már csak ezt a Csomolungmát megszégyenítő dombocskát kell megmásznom, és fejest ugorhatok a pihe-puha ágyikómba. Ekkor egy abszolút nem várt fordulat történt, megszólított egy két kocsi között a padkán üldögélő tag, hogy van-e cigim. Visszakézből letereltem... volna, ha nem teszi hozzá, hogy csak dohány kell neki, sodorna egy spliffet. Menten összespanoltunk, és lekuporodtam mellé. Amíg ráérősen építkezett, elmesélte, hogy hova valósi, meg mit keres itt, (épp a haverját várja, aki beugrott egy numerára a szemközti kuplerájba, tudom-e, mi az? ott baszni lehet! pénzért! ezek nem nők, csak egy darab hús! érted, amit mondok, haver?) amit éppen leszartam, mert engem már baszott szét az ideg egy slukkért. El is mondtam neki, velem mi esett, és miért nem dobna fel egy jó baszás se. Egy vadidegennel. Pénzért. Azonban ha úgy esne, hogy meg talál kínálni, azzal az életemet mentené meg, istenuccse literally. Átpasszolta hát a másfélkezes shadleki csatabuzogányt, és lelkemre kötötte, hogy birtokoljam csak, de ne végezzem ki, addig ő illedelmesen megérdeklődte a portástól, hogy hány hölgy szabad vajon, egy volt szabad. Először át akarta engedni nekem a lehetőséget, azonban ismételten nemleges válaszomra rám hagyta a zsidót, és elváltak útjaink. Egy kis fű, egy arc, egy sztori, és máris pompásan éreztem magam. Úgy csúsztam hazafelé, mintha lejtőn lefelé mennék. Feldobtam egy Cure Disintegrationt, és ennyi. Everything went better than expected. : )

Az első két alkalommal szürke, nyúlós, esőre álló, gusztustalan, mocsok idő volt, de külön poén volt, amikor erre rálöttyent egy kis festék. Na, harmadszorra konkrétan szakadt végig az eső. Viszont megint úgy értem haza, hogy tököm tele van a valósággal, a nyirkos cementfalak közt flesselnék már egy kis szabadságot, gondoltam. Úgyhogy betoltam a duplát, a legendák szerint annyiból más, hogy hullámokban jön az intenzitás, különösebben nem tart tovább, csak azzal a háromnegyed-egy órával, amekkora különbséggel beveszed a kettőt (nem szabad egyszerre, bár ezt nem igazán értem, miért, ugyanúgy a szervezetedben lesz órákig a két adag), és THC-vel ugyanúgy kontrollálni lehet. Már csak valami elfoglaltság kellett, mert a sanyarú időre való tekintettel a séta ezúttal mindenképpen elmaradt. Összeszedtem vagy negyven órára elegendő, hallgatóbarát zenét, és kitaláltam, hogy rajzolni fogok valamit, még nem tudom, mit. Egyre lőtte a csaj is, hogy miért nem rajzolok, az jó pöri ilyenkor, bár amikor kitört a frász náluk, akkor is adott füzet meg ceruzát, de csak egy kört rajzoltam, azt is áthúztam (here you are, I drew nothing!), aztán elkezdtem tónusozni egy sávot a vonalas füzetben, aztán felpattantam, és elviharoztam a vérbe. De mindegy, ezúttal volt kényelmes fotel is, spanyol has-is, hangulatvilágítás, apámfasza, frissen átrendezett szoba (nem is meséltem még!), egy kendővel letakartam a laptopot, hogy ne folyjék ki a szemem, és húzóra megrajzoltam azt a fásat. Tudom, nem egy nagy szám, de egyébként igen, mert ha én rendes állapotban leülök egy lappal meg egy cerkával, akkor az a lap többnyire üres marad, néha kerül rá egy-két kicsi fasz. Na mindegy, nem volt eszembe, hogy én ezt rajzolom, pláne hogy ide ezt meg oda azt, de valahogy volt türelmem kidolgozni mindent amennyire a tusig kellett, és nem szartam bele, hogy á, amúgy is kit érdekel, meg amik meg szoktak gátolni általában. Egyébként érdekes, a képernyő a harmadik alkalommal már nem baszta a szemem, lesnem kellett néha ugyanis, mert nem tudtam mittom' mosdó macskát meg ollót kapcsiból, talán a tolerancia miatt, de közben vígan pörögtek-forogtak a cuccok a függönyön mögötte. És azon túl, hogy kitartóan rajzoltam tőle, még a rajzok is mozogtak, ott nyirbálta magát, meg fűrészelte meg minden a Led Zeppelin ritmusára. Egyébként bevált a hullámokban érkező fless meséje, bár nem olyan drasztikusan, mint elképzeltem, hanem csak úgy, hogy a gondolatok meg a csukott szemes vizuálok végig megvoltak úgy lazán, mosolygósan, és mellé olykor-olykor elő-előbújtak a rendes, szép haluk, meg színes volt a grafitceruza. Úgyhogy volt így a végére egy proper, smooth trippecském, és még alkottam is valami maradandót, amivel aztán kitörölhetem a valagam. És még ennem is sikerült közben, kemény egy darab rántott csirkecombot, meg egy fél marék sült krumplit (de valami rohadt jól esett!). Két apró paraforrás volt csak, az egyik, hogy sehogy se akart beütni, csak jóval T+2 után, talán mert telibasztam magam moslékkal ebédkor, talán mert kínomban a fészbúkot frissítgettem, még szívni se mertem, amíg a mozi el nem kezdődik, nehogy az is késleltesse, talán ez is a tolerancia miatt, nem tudom. A másik meg hogy beképzeltem magamnak, hogy nem állhat meg a zene egy percre se. Ha megáll a zene, akkor halál van. Elő síp, dob, zene, király nem alhatik! Próbáltam gitározni, de nem ment a játék, más zenéjét akartam hallgatni, és szörfölni rá. Pedig többször volt olyanom, hogy ez bazmeg szar, de nem állíthatom le, mert akkor. Aztán szépen lejöttem, bekúrtam még egy albumot az aktuális után, és ledöglöttem, aztán megébredtem valami 3 óra múlva, hogy miért nem szól a zene. Beraktam még párat, elaludtam, erre felhív valami baromarcú. Közben belecsöppentem egy fentbe (úgy tűnik, ez már valóság marad), úgyhogy én azóta (tegnap délelőtt) nem is aludtam, belőttem sorban az összes nyugis zenét a listáról, takarítottam, pakoltam, bevásároltam, meg rajzoltam meg gitároztam meg mindenféle értelmetlen hívságokkal foglalkoztam.

Visszatérve a kettőcéere, most kifogytam belőle, de ha valaha megint ráveszem magam, akkor szigorúan kettessével, a tolerancia az egyetlen szar ebben az egészben igazán. Bár hármakat már nem fogok bedobálni, meg négy plusz halál, vannak nyugisabb halálnemek is az infarktusnál. Mondjuk a végelgyengülés.

Na ennyi volt a csudálatos sztori, nem én voltam, belekeverték az italomba, vagy mit tudom én, nem is igaz egy szó se. De ha legális lesz, vagy pont leszarod, akkor mindenképpen próbálj ki egyszer egy 2CE+THC felállást, zenével, konyharuhával, valami jó fej társaságában, azt mondják, tök jó!

2011. őszelő 8.

2011. őszelő 7.

"But they can see no reasons,
Cause there are no reasons,

What reason do you need to be Saun?"

2011. nyárutó 28.

Szombaton elmentünk rókabili koncertre a bátyámmal, és nagyon csúnyán bekészültem. Úgy mesélte reggel, hogy miket csináltam, mert nem is emlékeztem. (Egyébként aggasztóan gyakran van emlékezetkiesésem, mármint nem azért mert gyakran is iszok, hanem ivásonként átlagosan. Ráadásul nagyon le tudok aljasulni, csak nézek, amikor szembesítenek önmagammal. Ez cink? Engem inkább az utóbbi aggaszt. Amúgy bátyám még durvább, ő lábon kihordja, és egyszer csak nem emlékszik, hogy mi volt 5 perce, elszívtuk-e már a másodikat vagy nem, meg ilyenek.) Lényeg, hogy megvertem egy bankautomatát, amiért nem adott pénzt; nem vágtam a saját pinkódomat, és harmadjára is elbasztam. Úgyhogy egyrészt mehetek szívni a bankba holnap, másrészt meg nem tudom ökölbe szorítani a jobb kezem, és így (plusz a másnap) nyomtam le az eddigi talán létező legdurvább vasárnapot, 10 óra, 11 ketrec.

Hazajöttem, mérgemben megnéztük a Kannibál Holokausztot. Még nem tudtam eldönteni, hogy tetsszen-e (de rendesen telipumpáltam magam kávéval a nap folyamán, úgyhogy lesz időm elgondolkodni rajta). Direkt úgy néztem, hogy tudtam/sejtettem, mire kell számítanom, tehát bennem volt egyfajta para egészen a végéig, erre a "hiperrealisztikus embervágás" helyett valódi teknőc- meg majomvágást kapok. Na jó, előbbi is volt, de nem estem tőle hanyatt. A sztori meg az üzenet viszont üt, pedig nem is feltételeztem, hogy lesz benne ilyesmi.

Akartam filózni az "epikizmus"-ról, a srácokkal beszéltük, és abból áll, hogy ez napjaink "korstílusa" (bár az információ mindent átható áradata óta nem beszélhetünk korstílusokról igazán, de mindegy). Az embereket már csak az epic dolgok érdeklik, mindegy, hogy epic win vagy epic fail, az kel, ami epic, vagy legalább is epicként van felcímkézve. Szuperhősök, egyes irányzatok alapítói, szókolld zsenik, mi van, ennyire várjuk már az übermensch eljövetelét?

...szóval ott tartottam, hogy erről akartam írni, de helyette Vocabulary rovat.

FÁJDALOM

• PAIN = 1. hirtelen ~ 2. intenzív ~, kín
• ACHE = folyamatos ~, fájás
• SORE(NESS) = rsz. gyulladásból adódó ~, az a fajta, amikor valami nyomásra fáj

Közben úgy döntöttem, hogy végül is tetszik a Kannibál Holokauszt; a footage vége jelenet nagy megkönnyebbülés minden jóérzésű (és -gyomrú) nézőnek, azt hiszem, és nálam most ez eldöntötte.

2011. nyárutó 22.

Szerencsére nem jártam a St. James street közelében sem, mert jobb dolgom akadt, de megvolt a buzifesztivál is. A hotel megközelítőleg sem volt olyan bizi, mint buzi tavaly meg azelőtt. Itt egy kép, amin harsányan felröhögtem.

2011. nyárutó 14.

Itt hallható a Szeki-féle makói muzsikás I taste a liquor never brewed.

2011. nyárutó 11.